"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne"
Tamási Áron

"Lent délen meseszép éjjen édes édent remélsz"


2011. február 17., csütörtök

Keresztszemes minták




Mutatnék egypár leszámolható keresztszemes mintát,ami gyorsan elkészíthető és ajándéknak is kitűnő! Az első egy asztali futó ami nemsokára amúgy is aktuális lesz, hiszen nemsokára érkezik a húsvéti nyuszi.A második ,és a harmadik egy -egy kép ami jelen pillanatban a konyhám dísze egy kedves kis hagymácska, és egy szerelmetes cseresznye. Könnyen elkészíthető mindkettő a minta után. A harmadik egy üveg tányér amit Viki barátnőmmel Zánkán készítettünk, ez úgynevezett aranyfüsttel készült a hátoldalán, és kb egy napi munka volt dekupázs technikával.Sok más kreatív dolgot is csináltunk, úgymint üveg festés ami az egyik kedvencem. A mai napig a gyerekek nagyon szeretik készíteni, vagy a szalvéta technika, mindegyik nem túl nehéz de nagyon mutatós akár a lakás díszítésére ,vagy gyerek foglalkozásokra alkalmas technika. A felnőttek éppúgy szeretik készíteni.Esetleg még apró ajándéknak megfelel egy magunk öntötte gipszből (forma alapján), hűtő mágnes.Amit szintén nem nehéz kialakítani majd kifesteni szórakoztató és kedves kis emlék lehet belőle.Mindenkinek jó munkát kívánok hozzá! Georgina

8 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

A cseresznyés nagyon édes! És a tányér, hát az valami gyönyörű!!!

autumn írta...

Mindegyik nagyon szép, nekem a hagymácska és a cseresznye tetszik a legjobban!

Apa54 írta...

A tányér az határozottan jó, a többihez nem értek.

annalíz írta...

Az a kis húsvéti nyúl határozottan megdobogtatta a szívemet, és mivel én is tudok keresztszemesen varrni, lehet, hogy nekiveselkedem.A többi munka is nagyon szép.

MJ írta...

No ez nem az én asztalom. De szépek. Szép napot neked!

georgina írta...

Kedves Mézeskalács,autumn,Apa54,annalíz,MJ! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat!!!!

online-lehetőségek írta...

Nagyon szépek a munkáid igazán szépen csinálod:))

georgina írta...

Kedves Anikó! Köszönöm szépen!