"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne"
Tamási Áron

"Lent délen meseszép éjjen édes édent remélsz"


2010. október 19., kedd

Sziasztok!

Egy kicsit a katarzis pillanata volt számomra amikor bekapcsoltam a gépem, mert sok új dolgot tanultam a blog készítésről és mi több alkalmazni is tudtam.Tudom azok számára akik ezt már tudják nem nagy dolog de nekem
felemelő érzés volt,hogy most már ezt is tudom.Remek segítségem volt a tanulásban és ezúton is köszönet érte.
A mai nap befejeztem a könyvem ami nem okozott csalódást.Ajánlom mindenkinek remek olvasmány és én azt hiszem egy szinten tanulságos is.De most egy kicsit új gondolatok járnak a fejemben( a legtöbb mindig a fürdőkádba jut eszembe amikor persze éppen nem tudom leírni!) bár már készítek oda jegyzet tömböt az ilyen hibák  kivédésére.Félek néha túl sok mindenről akarok egyszerre írni és ezért egy kicsit csapongok (néha még a fejemben is) csak egy kis felsorolás:  imádok kirándulni a barát nőmmel, a családommal, a barátainkkal.szeretem a szép tájakat pl: Erdélyt amiről szeretek is beszélni és most már írni is.És most egy picit mesélek is róla, először csak nagy vonalakban majd később apránként is,sok mindennel lehetne kezdeni de azt hiszem ha Erdély akkor először egy író jut eszembe (szintén kedvenc szerzőim egyike) Tamási Áron és azt gondolom már sokan hallottuk azt a híres mondatát, hogy "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne".Aki már járt
ott az azt hiszem ezt a gondolatot könnyen magáévá tudja tenni.Csukjuk be egy pillanatra a szemünket és már látjuk is a gyönyörű szebbnél szebb tájat. Hegyek sokasága kacskaringozik a szemünk előtt amire ha felnézünk olyan magasak, hogy bele  szédülünk, és alant lent a völgyben sok kis, és nagy patak, folyó iramodik tova el a távolba és viszi a virágok szirmait, a fa leveleit hiszen itt az ősz és vége a hosszú forró nyárnak a madarak még csiripelnek,  de nemsokára beköszönt a  fagyos tél.És ez a meseszép világ a hó hófehér bundájába bujik,de az élet ott lapul alatta, hogyha elérkezik a tavasz újból megnyíljon s a szemünk elé táruljon a maga gyönyörű valójában.Én ilyennek látom és még mesélek róla ,de addig is szép jó éjszakát mindenkinek álmodjatok szépeket szép tájakon járva!Georgina


3 megjegyzés:

Apa54 írta...

Vagy a véletlen műve miatt, hogy sikerült pont olyanokat megismernem az interneten, akik rajonganak Erdélyért, vagy csak nagyon sokan vagyunk vele így, és éppen ezért nem kunszt ennek a csoportnak szerencsés összetalálkozása.
Nekem ágyazás közben támadnak „magvas” gondolataim. Melyeket akkor nem tudok lejegyezni, ezért a telefonomban szoktam rögzíteni. Ez is csak addig lehetett, míg meg nem változott beszédem annyira, hogy visszahallgatásnál volt, amikor nem érttettem azt, amit mondtam. De akinek még jó a „beszélőkéje” annak javasolom ezt a módszert.

georgina írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
georgina írta...

Köszönettel veszem a javaslatot a telefonnal kapcsolatban kipróbálom, mert a beszélőkémmel semmi baj ( néha sok is )az írással
talán egy kicsit visszafogom???