"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne"
Tamási Áron

"Lent délen meseszép éjjen édes édent remélsz"


2010. december 29., szerda

Kocsonya és kesztyű ?

Tegnap este végre nem felejtettem el kivenni a kocsonya húst a fagyasztóból és így ma kocsonyát főztem.Nemrég lett kész leszűrtem és kicsontoztam a körmét majd szépen kis tányérkákba kiadagoltam,a leszűrt lével felöntöttem. Most éppen már kint pihen a teraszon az erre a célra készített "asztalkán" mi meg bentről lessük sőt felváltva ellenőrizgetjük mikor lesz jó már.Régen főztem kocsonyát már mindenkinek hiányzott.Remélem finom lett.Jó sok bőrke, fokhagyma,köröm megteszi a várva várt hatást és hamar megalszik.         
Na de mivel erre várni kell, így még egy kis majorannás  resztelt májat is készítettem krumplival, sőt egy kis rántott máj, és gomba is készült ebédre. De már várjuk a vacsorát ami remélem kész lesz addigra, a kinti hideg és a belevalók megteszik a maguk  hatását és időbe megdermed.Ha nem maradt az ebédről, és így reggeli lesz belőle.Ma teljesen lefoglalt délelőtt a főzés de azért jutott egy kis idő a kötésre is. Egy kesztyű a cél most éppen lila színből. Ez egy új nélküli kesztyű mint a képen látható,ezt éppen a barátnőm kötötte nekem. Nagyon tetszik, praktikus egy darab.Főleg reggelente veszem mostanában nagy hasznát mert jobb fogni vele mint egy normál kesztyűvel (kulcsot elővenni,pénztárcát, pénzt használni stb) sorolhatnám.A kocsi kormányról nem is beszélve amilyen hideg reggel,de így nem fázik a kezem mégis biztonsággal fogom a kormányt (nem csúszik)! Nem volt eddig kedvem kesztyűt használni pont ezek a dolgok miatt.Mindig lehúzni ha bármit szerettem volna csinálni, gondoljunk csak egy szimpla orr törlésre stb.( pl: kertészkedni is kesztyű nélkül szoktam) De ennek most örülök, úgyhogy elkezdtem én is kötni a lányoknak ajándékba először  most Eszter kap egy lila színűt menni fog a nyak sálához ami már kész van, és örültem mert tetszett neki és már volt is rajta. Ez egy jó érzés amikor látom tetszik amit készítettem, és még inspirál is, hogy mást is készítsek neki.Szívesen teszem! A munka menete egyszerű kezdésnél kb: 34-40 szem függ a fonal és a kéz vastagságától is kötünk először egy patent részt, majd kb a patent dupláját és megint patent következik.Oldalt összehorgoljuk,vigyázva egy kis kivágást hagyva az ujjunknak. Aki ügyes a középső kézfejen lévő rész lehet mintás is vagy mint a képen díszíthetjük gyönggyel legyünk kreatívak! Hamar elkészül és szerintem nagyon jó és szép ajándék lehet belőle.Nem csak ünnepekkor jó meglepni a másikat sőt!! Szeretetből csak úgy, még jobb ajándékot adni! Próbáljátok ki sokkal jobb hatása lesz !!! Georgina

3 megjegyzés:

Apa54 írta...

Hát a kötéshez nem tudok hozzászólni, pedig igazán sok mindenhez konyítok, de az életnek ez a szegmense, hála annak a magasságosnak, szerencsére kimaradt. Bezzeg a kocsonyában szakértő vagyok, mármint az evésnél. Profi módón, semmi perc alatt be tudom falni ezt a speciális étket. Az én anyósomnak semmi praktika, sőt még hideg sem kell ahhoz, hogy még nyáron is főzzön olyan kocsonyát, ami a télivel is felveszi a versenyt. Ezt is szeretem, akár csak a mama zserbóját.

MJ írta...

Szeretem a kocsonyát, ha füstölt "alkatrészek" is vannak benne. Szerintem úgy az igazi! Ezzel a kesztyű kérdéssel én is vagyok a gondban. Ha van ujja az a baj, ha nincs akkor meg az!

georgina írta...

Mi is szeretjük a kocsonyát és fiúk ez most nagyon jól sikerült! Ezt onnan sejtem,hogy a férjem ezt ette reggelire és most vacsorára is.Még jó ,hogy bőven van.A kesztyű kérdés gondoltam benneteket nem csigáz fel,de nagyon jólesett,hogy azért ilyen kedvesen (megmosolyogtam)reagáltatok rá!!Köszönöm!