"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne"
Tamási Áron

"Lent délen meseszép éjjen édes édent remélsz"


2010. október 23., szombat

Szép estét!

Már megint eltelt egy nap,olyan gyorsan,hogy mindjárt itt van a karácsony és kezdődik a bevásárlások ideje a főzés, sütés,karácsonyfa állítás stb, stb,.Na de vegyünk egy nagy levegőt és ne rohanjunk ennyire előre,még van addig egy kis időnk álljunk meg egy pillanatra és csodáljuk meg az őszi természet szépségeit, a mai nap erre kiváló volt hisz egész nap szinte szikrázó napsütésbe volt részünk.A kerti szépségek figyelése közben elérkezett a télíesités ideje (mármint a virágok kapcsán is)A leandereket fel kell szedni a kertekből mert ők sem télálóak, és fagy mentes helyre kell vinni, a muskátlikat is felszedjük aki szeretné vissza is lehet vágni őket, sőt bujtásokat is készíthetünk a vissza vágott részekből.A kanna virágom hagymája is ki kívánkozik a földből, hogy tavaszig száraz fagymentes helyen teleljen.Hallottam már olyan fajta is van amit nem kell felszedni a földben is kitelel.Ezek a virágok télen pihennek, hogy tavasszal kiültetve újból virágba boruljanak és szinpompájukkal elkápráztassanak bennünket.A kála virágom kiültetve óriás lett (alig fért bele a cserépbe)de ez a virág fajta egy kis regenerálodás után télen bent a lakásban is csodákra képes.Tölcsér formájú óriás virágokat hoz egymás után többet is, így egész télen szinte elapadhatatlan virág forrásaink egyike.Tehát ami a lényeg a nem téláló virágainkat vigyük be, hogy biztonsággal átteleljenek.Ma kint voltam a temetőbe és nagyon sokan voltak,  jó idő volt mindenki szerettei sírját rendezte hiszen egy pár nap múlva mindenszentek.Virágokat ültettek, kapáltak.gereblyéztek, hogy majd mindenszentek elmúltával téliesitsék a sirokat.A krizantém a kertben most kezdett el nyílni reméljük sikerül még a fagy előtt kibontani az összes szirmait, van olyan fajta ami már kinyílt ill. elvirágzott.Általában a törpe fajták korai virágzásúak.Én jobban szeretem a hagyományos kerti krizantémot mindegy milyen színű fehér, sárga (nem a szín a lényeg)barna,de sokkal tovább tart a vázában kevésbé fagy érzékeny mint szép társa az óriás virágú.De mindenkinek ízlése szerint.Azt hiszem ebből az írásból kiderült mennyire szeretem a virágokat és szeretek is velük foglalkozni csak egyre kevesebb időm van (sajna)!Remélhetőleg holnap is napsütéses jó idő lesz legyünk kint a szabadban gyönyörködjünk a tavasz színeiben, és pihenjünk sokat ezen a hosszú hétvégén!Georgina

2 megjegyzés:

Apa54 írta...

Aki virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ennek a közmondás igazságtartalmát feleségem, és én is igazolhatom, lévén, mindketten kertészek vagyunk.

georgina írta...

Akkor már látom kihez fordulok tanácsért ha szűkséges előre is köszönettel!